<$BlogRSDUrl$>
Google

péntek, március 17, 2006

tegnap este elbóbiskoltam (bocsi klo), és sikerült érdekeset álmodnom, annak ellenére, h a bátyám valamilyen okból beleüvöltött a fülembe. h miért és mit, azt mostanáig se tudom, de hát nem is fontos, az a lényeg, h zavarjon.
szóval az álom: az első felében valami autókázásról szólt a téma, versenyeztem vagy üldöztek, nem is tudom, volt automata, kézi váltós kocsi meg zűrzavar.
az álom második fele volt az izgalmasabb. egy különleges buliba csöppentem, aminek az volt a lényege, h fiúk-lányok (többségében lányok :] ) egy medencében voltak mezteleneül, és mindenkivel lehetett csókolózni korlátlanul, na meg felefedezni egymást. néhány kósza kör után megérkezett Judy is. hát, mmm :]]] kívánatos volt, még azon furcsaság ellenére is, h a melle valóságosnál kisebb volt, valamint ő rajta volt egyedül melletartó. na de nem is akármilyen, hanem ilyen apró lukacsos hálós, fekete áttetsző, szóval nagyon jól sejtetett. jól nézett ki. és akkor megtörtént, aminek már rég meg keleltt volna történnie: csókolóztunk. hosszasan, annyira, h már mindenki elment, csak mi maradtunk ott és továbbra is...
többre sajnos nem emlékszek, de lehet votl folytatása :]

This page is powered by Blogger. Isn't yours?

Google
 
Web rocko-.blogspot.com